ADHD és a gyógyszerkérdés gyerekeknél. 

Adjam vagy ne adjam?

Képzeljük el a pillanatot: a szülő ül a szakemberrel szemben, kezében egy friss, ropogós ADHD diagnózissal, miközben a háttérben a hétéves Pistike épp megpróbálja puszta akaraterővel és egy fél pár zoknival leszerelni a radiátort, miközben megállás nélkül a dinoszauruszok párzási szokásairól beszél. Ekkor hangzik el a szakembertől az a bizonyos kérdés, ami minden édesanyában és édesapában megfagyasztja a vért: "Akkor mi legyen a gyógyszerrel, szeretnék kipróbálni?" A válasz természetesen sosem egy egyszerű igen vagy nem, hanem sokkal inkább egy logisztikai és érzelmi társasjáték, amelynek kimenetelét több faktor határozza meg. 

Az első rögtön a gyermek életkora, amely szerencsés esetben – ha elég korán érkezik a diagnózis – még teret enged a fejlesztések sorozatánakIlyenkor indul be az idegrendszer kőkemény edzése 4-5 éves korig a KMT, reflexintegráció, DSZIT terápia és a TSMT torna jöhet szóba, ,ötéves kortól pedig az Alapozó torna veszi át a stafétát. A szülők gyakran esnek abba a csapdába, hogy azt hiszik (vagy tanácsként kapják) hogy ha heti egyszer elviszik a gyereket negyvenöt percre a szakszolgálathoz tornára, elég lesz. A valóság azonban az, hogy ez a mennyiség legfeljebb arra elég, hogy Pistike jól érezze magát, de az agytekervényei ezen maximum ásítanak egyet. A tényleges idegrendszeri változáshoz a TSMT-ből heti négy-öt, az Alapozóból pedig minimum heti kétszer másfél óra masszív munka kell. Ráadásul mindezt egy olyan szakemberrel, aki nemcsak az agyát gyúrja ki, hanem az önbizalmát is visszapakolja a helyére, hiszen Pistike az óvodában jobbára csak rossz visszajelzéseket kapott önmagáról. Az óvoda a neurotipikus gyerekek számára a felhőtlen játék, a gyurmázás és a délutáni alvás idillikus fellegvára. Pistike számára viszont egy folyamatos aknamező, ahol ő maga a két lábon járó, szelektív hallással rendelkező természeti katasztrófa. Az ő önbizalma nem egyszerűen csak megsérül az évek alatt; gyakorlatilag úgy erodálódik, mint egy homokvár, amire véletlenül ráült egy víziló.

Amíg ezeken dolgoznak, felmerülhet a gyanú, hogy hátha mégsem ADHD áll a háttérben, így a szülők belevetik magukat az esetleges rejtett okok kutatásába. Csináltatnak egy komplex látásvizsgálatot ami nemcsak a dioptriát nézi hanem mélyebb és részletesebb ennél, megvizsgáltatják a hallását szintén komplexen, mert itt sem csak a decibel számít, vagy más szenzoros modalitásban vizsgálódva keresik a gyökérokokat. Kikutatják, hátha valamilyen ételintolerancia tartja gyulladásban a bélrendszerét. Jöhet a neurofeedback, ami vagy csodát tesz, vagy csak a családi kasszát üríti ki villámgyorsan – ezt a luxuskísérletet hagyjuk a végére ha már semmi sem használt. Vagy jöhet a lovaglás mondván, ha a pedagógus nem bír vele, bízzuk rá egy ötszáz kilós állatra. A kapcsolat is gyógyít ez esetben nem csak a lovon való mozgás, a jó lelkű terapeuta nagyon fontos, nem csak a szaktudás.

A másik döntő kérdés a suli. Pistike kibírja-e az órákat anélkül, hogy csavarjaira szedné a padot vagy tarzanként lengedezzen a sötétítő függönyön? És ami még fontosabb: tolerálja-e Margit néni a zavaró viselkedést, vagy már annyira kifele áll Pistike szekere az iskolából, hogy lassan csomagolhatnak? Ilyenkor szoktak a szakemberek és a szülők sóvárogva külföldre pillantani, ahol egészen más az oktatási rendszer rugalmassága. 

Amikor kint dolgoztam és tanultam imádtam az angolszász jó gyakorlatokat. Írországban például, az iskola sokszor zokszó nélkül biztosít a gyermeknek egy laptopot, ha az olvashatatlan macskakaparása miatt nem tud kézzel jegyzetelni, Angliában pedig a speciális igényű gyermekekért felelős koordinátor a SENCO úgy menedzseli a kis ADHD-s diákokat és a szülői konzultációkat, hogy mindenki a lehető leghatékonyabb segítséget kapja, ott a gyógyszer sokkal jobban kikerülhető. Asszistens, árnyékpedagógus kellene nagyon, de ez itthon csak álom amíg kint mindenki kap akinek szüksége van rá.

És pontosan itt feszül egymásnak a szülői szív és a szakember kristálygömbje. Amikor az anyuka ránéz a hétéves Pistikére, egy tökéletes, bár kétségtelenül túlpörgött angyalt lát, és zsigerből elutasítja, hogy gyógyszert adjon neki. Amikor viszont a szakember néz a fiúra, ő már látja az egész életutat és a jövő statisztikáit. Tudja, hogy a kezeletlen ADHD első körben "csak" önbizalomhiányt okoz, de ötödik osztály környékén jön a kognitív zuhanórepülés, amikor már nem lehet megélni a puszta észből. Le kéne ülni magolni, de a gyerek fizikailag képtelen a széken maradni. Kamaszkorra pedig megérkezik a mindenki életét megkeserítő oppozíciós zavar, a szerhasználat, sőt, a legrosszabb esetekben a kriminalitás is – sajnos a börtönökben az ADHD-sok aránya huszonöt százalék, miközben a felnőtt társadalomban csupán két és fél. 

A legrombolóbb sebződés mégis az önbizalomhiány ami lavinaként indít be diszfunkcionális folyamatokat a gyermek pszichéjében gyakran felnőttkorra akár a személyiségzavarig eljutatva. Ha ilyet észlelek gyerekeknél nálam azonnal felvillan a piros fény, mert gyerekekkel és felnőttekkel is dolgozom és átlátom az egész életutat, látom a szomorú felnőttkori kimeneteket a rendelő kanapéján. Az ADHD ugyanolyan rossz az életút során, a terhelés picit eltolja fel vagy le de a pszichés sebzettségek egyre rosszabbak, egyre több kampóba akad be a gyerek, felnőttkorra már tele van sebekkel amikből szindrómák lesznek.Nem mindegy, mikor érkezik a diagnózis, a felnőttkorhoz közeledve már más a helyzet a gyógyszerrel. Én alapvetően gyógyszerpárti vagyok, gyermekkorban egy jó szakember nagyon hatákonyan be tudja állítani a megfelelő dózist. Mindig érdemes szerintem legalább kipróbálni, egy esélyt adni ha a tünetek kicsit is súlyosak. Gyermekpszichiáter kollegám mindig kérdően tekint rám amikor a felnőttkori gyógyszerszedés hatékonyságáról mesélek mert az már más tészta. Nála a gyógyszerezés hatékonysága 90% környékén van, ügyesen megtalálja a jó kombót. Felnőtteknél ez nagyon más.Aki csak felnőttként kapja kézhez a papírt, az sokszor afféle csodapirulaként tekint a gyógyszerre, várva, hogy hátha megváltoztatja az egész életét és újra fellélegezhet. A probléma csak az, hogy felnőttkorra az ADHD már ritkán jár egyedül: az évek során a páciens összeszed egy jókora puttonyt, tele szorongással, depresszióval, borderline vagy nárcisztikus pszichopatológiákkal, párkapcsolati romhalmazokkal, kötődési zavarokkal vagy épp valamilyen öngyógyító függőséggel. ADHD-val létezni maga egy trauma és ha a környezet nem megfelelően elfogadó, támogató akkor a sebek sajnos elkerülhetetlenek. Ilyenkor a gyógyszer ugyan segít letisztítani a képet és megadja a szükséges fókuszt, de azt a bizonyos puttonyt már kőkemény terápiával és szakmai támogatással lehet csak kipakolni, hiszen az élet ritkán változik meg pusztán a kémiától. 

A gyógyszerkérdés gyerekeknél tehát sosem egy egyszerű fekete-fehér döntés. De amikor a szakember magában csendben azért drukkol, hogy Pistike megkapja a pirulát, azt egyáltalán nem azért teszi, mert kényelemből le akarja tompítani az amúgy is hangos gyereket vagy mert megállapodása van a gyógyszergyárakkal. Azért teszi, mert pontosan tudja, hogy a gyógyszer nem egy kémiai kényszerzubbony, hanem egy lehetőség. Esély arra, hogy a világ ne egy folyamatos, frusztráló káosz legyen számára, és hogy egyszer majd ne egy elkeserítő statisztikai adatot rontson, hanem megmutathassa, milyen zseniális, boldog felnőtt is tud lenni.


Oppozíciós zavar (ODD)

Avagy  a viselkedészavarra nem mindig a viselkedésterápia a megoldás...

Az oppozíciós zavart mivel viselkedésproblémának látja a környezet rutinból viselkedésterápiát ajánl megoldásként.. Viselkedésterápia viszont nem a legjobb választás az oppozíciós zavarnál. 

De mi is az az oppozíciós zavar?

Az ilyen gyermek könnyen méregbe gurul, szembeszáll a felnőttekkel, nem követi az utasításokat, szabályokat, másokat okol a hibáiért, direkt idegesít másokat. A szülők és a tanárok ekkor még magasabb sebességbe kapcsolnak, még több szabályt és büntetést találnak ki a gyermek megregulázására. Szögezzünk le egy fontos szabályt: A büntetés nem működik semmilyen gyereknél, viselkedésterápiában nem alkalmazzuk már régóta. Egyszerűen azért, mert hosszútávon negatív hatása van. A büntetéssel együtt pedig egy üzenetet is küldünk a gyereknek: "Rossz vagy, nem vagy elég jó." Ha ez elég sokszor megismétlődik akkor a gyerek ezt el is hiszi és feladja a próbálkozást, hogy valaha jó legyen. Az oppozíciós zavar gyakran társul ADHD-vel és gyakran szem elől tévesztik az ODD-t, mert az ebből fakadó magatartászavarokat az ADHD számlájára írják. Az ODD ADHD melletti kialakulása nem meglepő hiszen az ADHD-s gyerekek rengeteg negatív visszajelzést kapnak az életük során. Itt egy videó ennek illusztrálására: https://www.youtube.com/watch?v=-IO6zqIm88s 


Az oppoziciós zavar viselkedészavar a felszínen, de a mélyben ott van a  kötődési zavar is. Meg a sok seb, sérülés, önbizalomhiány, reménytelenség, trauma, veszteség amit a felnőttekkel, kortársakkal vívott csatában szerzett a gyermek. Nem látja senki az a részt ami szomorú és magányos. Csak a viselkedését. Úgy lehet elképzelni mintha elöl állna egy nagyobb gyerek aki visszabeszél és rosszalkodik, a háta mögött pedig egy elkeseredett, szomorú kisgyerek aki tele van dühvel és reményt vesztett.

Ha nem azt a szomorú és elkeseredett gyermeki részt kezdjük el gyógyítani hanem a felszíni viselkedésproblémát akkor nem lesz előrelépés. Az ODD-s gyerekekkel pedig nagyon jó együtt dolgozni, mert érzik, hogy végre valaki megérti őket és látja őket. Néha látok olyat is, hogy csak a gyermekkel végzett terápia is segít, de mindig azt javasoljuk, hogy az egész család együtt kezdje el a változást. Rendszer szemléletben végzett munka alapfeltevése, hogy a gyermek problémája az egész rendszer azaz a család diszfunkcionalitását jelzi. 

A családterápia egy nagyon jó opció az oppoziciós zavar kezelésére. 20 éve Kovács Miklós szárnyai alatt kezdtem el a családterápiás képzésemet akinek fantasztikus humora volt, de gyakran mondogatta, hogy az igazán diszfunkcionális családoknál az apuka úgysem jön el a családterápiás ülésre, úgyhogy majdnem lehetetlen a változás ilyen esetben. Azóta rájöttem, hogy azért, mert ezek az apukák is hordozzák azt a szomorú és reményvesztett részt ami a felszínen csak kiabálásokban és pofonokban manifesztálódik. De arra is rájöttem, hogy akkor sem szabad feladni ha látszólag reménytelen a helyzet, mert mindig van remény, hogy a szeretet áttör az ő páncéljukon is és elindul valami változás még ha nagyon pici lépésekkel is.




Szülőtréning ajánló


8 alkalmas online és személyes tréning, kezdési időpont: május 5.

https://www.adhdtrening.hu/index.php/2025/04/15/szulotrening-2-viselkedesterapia/

Világosan emlékszem arra az időszakra amikor a kommunikációm az adhd-s gyermekemmel megváltozott. Előtte és utána ugyanúgy szerettem őt, de eljött ez a pont amikor a szeretetem már el is jutott hozzá, mert elkezdtem egy más módon kommunikálni. Ez fordulópont lett a kapcsolatunkban. Angliai és írországi neves egyetemeken tanultam viselkedésterápiát, specifikusan neurodiverz gyerekeknek, de keveset használom direkten. Amit viszont használok az a kapcsolatalapú megközelítés ami nem a jutalmazáson és büntetésen alapul hanem azon a szeretetkapcsolaton ami kiépül szülő és gyermek között és a gyermek megéli hogy értenek, hallanak, látnak. A gyermek megéli, hogy nem kell a viselkedésemmel kommunikálnom meghallják amit mondok és néha azt is most már amit nem mondok ki. Akkor már nem is kell a jutifalat és a jutalomtábla, eltehetjük a mosolygós fejes matricákat is. Maga a szülő és kettőjük kapcsolata lesz a jutalom.

Pszichológusként azt gondolom és azt tapasztalom, hogy a legértékesebb terápia amit a gyermek kaphat a szülő egyéni terápiája,önfejlesztése, az ő sebeinek, traumáinak gyógyítása ami megtöri azt a transzgenerációs láncot ami őt is meggyötörte.

Pszichológusként abban hiszek, hogy kellenek a módszerek, a tudás amit használok, de a legnagyobb gyógyító az a szeretetkapcsolat ami létrejön a

terapeuta és a gyerek között,

szülő és gyerek között,

Isten és ember között,

ember és ember között.

Szeretettel ajánlom a szülőtréningeinket minden anyukának és még inkább azoknak az apukáknak akik még keresik gyermekeikhez az utat. Kapcsolatokban sérülünk, kapcsolatokban gyógyulunk.

 

Kötődési trauma

A viselkedésproblémák kezelésének nulladik lépése a kötődési traumáink/kapcsolati traumáink feldolgozása. Ez a bejegyzés ennek a fontosságát próbálja megvilágítani.

A csecsemő idegrendszerének fejlődése a szüleitől függ akik biztonságot és kapcsolatot nyújtanak számára és képesek megnyugtatni. A jól funkcionáló családokban a gyermek biztonságos kötődést alakít ki a szüleivel. Ez természetes módon alakul ki, a szülők érzékenyen és jól reagálnak a gyermek igényeire, így a gyermek a fejlődési mérföldköveket könnyedén ugorja meg. Más családokban azonban ez a biztonságos kötődés nem alakul ki, nem a szülők vannak ráhangolódva a gyermekre hanem a gyermeknek kell megtanulni, hogy hogyan alkalmazkodjon a szüleihez. Ha a gyermek szülei a saját traumáikkal és korábbi sérüléseikkel küzdenek és nem képesek jól válaszolni a gyermek igényeire annak messzemenő következményei lesznek. Ha életünk első 3 évében a korai kapcsolat ijesztő, kiszámíthatatlan, félelemkeltő vagy hiányos akkor a biztonságos kötődés csorbát szenved. A gyermek a korai kapcsolataiban kiépít egy kötődési formát ami négy formát ölthet: biztonságos, bizonytalan-elkerülő, bizonytalan-ambivalens vagy diszorganizált kötődési stílus.

Ez kihat a gyermekkorunkra, serdülőkorunkra és sajnos befolyásolja a párkapcsolatainkat  is. A biztonságos kötődéstől eltérő kötődési stílus kialakulásához nem kell, hogy bántalmazó szüleink legyenek, elég egy szülés utáni depresszió keltette válaszképtelenség a baba igényeire, hosszú munkaórák okozta fáradtság, saját gyermekkori traumánk általi küzdelem vagy kaotikus élethelyzet. Egy jó szándékú, szerető szülő mellett is kialakulhat kötődési trauma. Minél koraibb a trauma annál maradandóbb. Illetve vannak olyan helyzetek amikor a kapcsolati/kötődési trauma szinte biztosan kialakul: örökbefogadott vagy nevelőszülőknél élő gyermekeknél, bántalmazásnál, elhanyagolásnál.

A biztonságos kötődés kialakulásához az kell, hogy a szülő vagy elsődleges gondozó konzisztens, megbízható és viselkedése bejósolható. Ehhez nem kell tökéletes szülőnek lenni- hiszen az lehetetlen- de az kell, hogy képes legyen kijavítani a hibákat és a gyermek számára a megnyugvás forrása tudjon lenni. Így a gyerek az energiáit tanulásra, játékra, a világ felfedezésére tudja fordítani.

A bizonytalan-elkerülő kötődési stílus akkor alakul ki amikor a szülő távoli, elérhetetlen, nem tud kapcsolódni a gyerekhez és a gyerek szeretetre, elfogadásra, megértésre irányuló igényeit nem tudja kielégíteni. A gyerek megtanulja, hogy saját magának kell önmagáról gondoskodnia. Az ilyen kötődési stílussal bíró felnőttek kapcsolataikban távolságtartóak, intimitást kerülik. Idegessé válnak ha a kapcsolat túl intim lesz.

A bizonytalan-ambivalens kötődési stílus akkor alakul ki amikor az elsődleges gondozó viselkedése kiszámíthatatlan és inkonzisztens. Egyszer szeret, egyszer rád kiabál, érzéketlen, érzelmileg elérhetetlen. Gyerekkorban ezek a gyerekek állandó figyelmet szeretnének maguknak. Számukra a biztonság a figyelem, így ahelyett, hogy a tanulásra vagy a feladataikra koncentrálnak a felnőtt figyelmét igyekszenek elnyerni. Gyakran ADHD-snak látszanak, de a szorongás és nem az idegrendszeri eltérés viselkedésük oka. Felnőtt korukban nehéz elnyerni a bizalmukat,folyton bizonyíték után kutatnak, hogy szeretik őket és tesztelik a partnert ami néha balul sül el.

Diszorganizált kötődés akkor alakul ki amikor a szülő kaotikus és bántalmazó. Nem a szeretet és a gondoskodás forrása hanem a fájdalomé. A gyerek túléléséhez a szülőhöz való kötődés elengedhetetlen, így a gyerek egyszerre próbálja szerető szülőként látni őt,de közben a bántalmazások során látja  a másik oldalt is. Egyszerre szeretne közel lenni és menekülni. Gyakran hasonló élettársat választanak felnőtt korukban ami traumaismétlés kényszere és a megszokotthoz való vonzás.



Trauma és a memória


Traumának számít minden ami annyira túlterheli az agyat, hogy azzal nem tud megbirkózni. Nem csak a fizikális, érzelmi vagy szexuális bántalmazás, elhanyagolás. A gyermeknek trauma egy válás, egy kötözködő tanár, gúnyolás vagy ha szemtanúja lesz ő maga egy erőszakos cselekménynek. A trauma megváltoztatja a gyermek testi és agyi folyamatait, különösen azt ahogy a memóriában az információk raktározódnak és az előhívási folyamatokat. Megváltozik a gyermek önmagáról alkotott képe, elveszti a kapcsolatot a testével, a világgal és magányossá válik. A felnőtt azt hiszi túl van rajta, de az agya emlékbetörések formájában, a teste pedig testérzéseken keresztül jelzi, hogy a múlt a jelenben van pedig nem ott a helye.

Ha a kapcsolati trauma gyermekkorban következik be akkor az fejlődési trauma is lesz. Legjobban úgy lehet ezt megmagyarázni, ha vizualizálunk egy elültetett kis fa növekedését. Ha érett, kifejlett fát éri  trauma akkor az már nem érinti a fát tartó erős törzset, maximum leeseik néhány ága ami visszanő később, de a törzs stabilan tartja a fát bármilyen szélviharban. Ha viszont a növendék kis fát éri trauma az az egész fejlődését megváltoztatja, elgörbül, szétválik a törzs vékonyabb részekre, seb keletkezik a törzsén, így a későbbi szélviharokban is könnyen sérül. A korai sérülés egész életre kihat, az összes eljövendő kapcsolatainkra és arra a módra ahogy reagálunk a megpróbáltatásokra, nehézségekre.

A trauma a túlélésről szól, ilyenkor hiperarousal (harc) vagy hipoarousal (visszahúzodás) állapotba kerülünk reagálva az eseményre, ami a középagyból szerveződik, a magasabb kognitív folyamatok le vannak gátolva a prefrontális kéregben. A traumához hasonló ingerek, az erre való emlékezés stresszállapotban tartja a gyermeket, a gondolkodási hibák és az őt elborító érzelmek annyira legyengítik, hogy vagy depresszióba süllyed (hypoarousal) vagy folyamatosan harcol a környezetével hiperaktivációban (hyperarousal). A viselkedésprobléma fátyla mögött ott egy küszködő gyermek aki saját démonaival harcol. A hiperaktivitás csak egy tünet, ha begyógyszerezzük a gyereket az nem segít ha trauma áll a háttérben.

A traumaterápia első lépése megtanítani a gyermeket hogyan irányítsa az őt elborító érzelmeket, kezelje a stresszreakcióit és visszakerüljön egy olyan kiegyensúlyozott állapotba ahonnan a trauma feldolgozása lehetővé válik.

A trauma  szenzoros memóriaélményét nem tudják konkrét kognitív memóriaként kódolni ahol az esemény újrakereteződhetne, feldolgozódhatna és a múlt (a trauma) a jelentől (biztonság) elkülönülhetne. A megterhelő eseményeket a köznyelv is így írja le: "erre nincsenek szavak". Az explicit memória ami szavakban kifejezhető, logikus, racionális a magasabb kérgi funkciókhoz kötött. Az implicit memória ami a traumaválasz középagyi funkcionálásához kötött tudatalatti, automatikus, szenzoros modalitásokban kódolt és nem szavakban. Ilyen az automatikus biciklizés, autóvezetés, minden amit meg tudunk tenni gondolkodás nélkül, automatikusan.

A traumafeldolgozás egyik szakaszában ezt az implicit memóriát érjük el, a trauma átkerül az explicit memóriába, új keretbe helyeződik, erőforrásként, átkereteződik a gyermek világa, a múlt nem tör be többé a jelenbe. A gyermek önmagáról alkotott képe és a világba vetett hite rendeződik.

Az implicit memóriához való hozzáférés egyik eszköze a művészetterápia ahol a gyermek szavak nélkül tudja kifejezni a fejében uralkodó káoszt és borzalmat.

" Én ott érek véget ahol az új történet elkezdődik..."

"Bár az ellopott időt nem kapom vissza, 

de mégis egy új narratívával térhetek este nyugovóra..."


https://www.youtube.com/watch?v=bOsE845bVIc&fbclid=IwAR26dvnjdDTT1896AIbN5ie3pM__UUYAuUiSRojZ2o7wmjDOaXZ2jqPYllM    

Writing a better storyline


Segítség, kamasz lett az ADHD-s gyermekem!

                                                   ADHD kamaszkorban

ADHD és a szülők

Az ADHD-s gyermekek a gyenge szervezési, tervezési képességeik miatt jobban édesanyjukra utaltak, mint más gyerekek. Anya rohan utánuk az otthon maradt hangszerrel, iskolacuccal vagy uzsonnásdobozzal és Anya házi menedzserként szervezi, tervezi az életüket, segít tanulni. A kamaszkor azonban új kihívásokat hoz. A kamaszkorban a gyermeknek lesz egy nagyon fontos új feladata: identitáskeresés. Ennek a folyamatnak az első lépése a szülőkről való leválás, a kamasz két lábbal rúgja el magától a szüleit és egyedüllétre van szüksége. Na meg persze végtelen mennyiségű alvásra. Eddig se volt könnyű reggelente kirobbantani az ágyából, mostanra azonban ennek fizikai oka is lesz, egy kamasznak akár 13-14óra alvásra is szüksége lehet, de persze nem mennek hamarabb ágyba, csetelni kell a haverokkal és lógni az interneten éjszakába nyúlóan. A neurotipikus kamasz szülei tapintatosan visszahúzódnak a gyermekük életéből, de egy ADHD-s kamasz szülei ezt nehezen tehetik meg, hiszen ők az operációs rendszer és a külső meghajtó a gyermek életében.

Mit tehetünk mégis, hogyan segíthetjük a (kis)kamaszunkat? Először is lássuk mi az ami nehezebb nekik, mint eddig.

-változik a testük, a tesztoszteronszint növekedése miatt hajlamosabbak az agresszióra,veszélykeresésre, ennek lehet szociálisan elfogadott módokat keresni pl. küzdősport, sportolás.

-a szociális környezet sokkal komplexebb kihívásokat hoz, gyenge szociális készségük és önbizalomhiányuk miatt nehézségeik lehetnek.

-a felnőttkor felé tett újabb lépés miatt szoronghatnak a jövő miatt. Új iskola, helykeresés az új szociális környezetben, továbbtanulás.

-Szerelmesek lesznek.

-Előtérbe kerül a kinézet, elkeseredettek lehetnek, hogy nem ütik meg az ideális mércét. Önbizalomhiány.


Mit tehetünk, hogyan segíthetünk a gyermekünknek?

-Konkrétan megfogalmazott elvárások, néhány otthoni szabály,felelősségvállalás.

-Nyllt kommunikáció, megértő meghallgatás.

-Néhány bebetonozott otthoni szabály amit mi is betartunk modellként: Például mérgesnek lenni lehet, de nem bánthatsz másokat, magadat és nem káromkodhatsz! -

-Impulzivitásának kontrollálását segíthetjük ha az egész család tud neki segíteni az impulzivitás stratégiáinak betartásában, modellálásában. Például: " Bennem most kezd felmenni a pumpa, nem szeretném ha az indulat beszélne belőlem és megbántanák valakit, kimegyek levegőzni és elszámolok 50-ig aztán ha lenyugodtam visszajövök és befejezzük ezt a beszélgetést. "

-Határok kijelölés rugalmas, de következetes hozzáállás mellett.

-Tegyünk különbséget abban, hogy mi az amit nem tud és mi az amit nem akar megtenni. ADHD-sként egyszerű dolgok is jelenthetnek kihívást. (Érzelemreguláció, impulzusgátlás,fókuszálás, memória, problémamegoldás, szervezés, tervezés, időérzék, motiváció, stb.) Ha érezzük, hogy a hiszti a képességhiány miatti elkeseredésnek szól, vegyünk egy mély lélegzetet és kérdezzük meg, hogy mi bántja, miben tudunk segíteni.

-Keressünk valakit akinek rendszeresen ventillálhatunk, ez lehet a szülőtársunk, barátunk vagy pszichológus. Keressünk lehetőséget én-időre amely feltölt és újult erővel nézhetünk a másnapi őrület elébe.


Művészetterápia


Művészetterápia...néha könnyebb lefesteni mint kimondani. A preverbális (3év előtti) korban szerzett traumák nem szavakban kódolódnak. Nincsenek elraktározva az autobiografikus memóriánkban, ez akkor még nem működött rendesen. A kisgyerekkori sérüléseknél, traumák feldolgozása közben előfordul, hogy csak testérzetekkel, képekkel dolgozunk. Egy elakadt lélegzet, szorítás a mellkasban, fekete madár az égen. A jelenben szorongás, pánikzavar, kóros önbizalomhiány, (pár)kapcsolati nehézségek formájában jelenik meg, de nem tudjuk szavakba önteni. Nem tudjuk mitől szorongunk, miért reagálunk egy adott helyzetre extrém mértékben. A helyzet ismerős, de nincsenek szavak...

A  hiperaktivitás gyermek és felnőttkorban

Nem múlik el csak átalakul...

Mivel a hiperaktivitás neurológiai probléma ezért nehezen elképzelhető, hogy 18 éves korban egyszer csak hirtelen megváltozik az agyunk és a hiperaktív gyermekből jól funkcionáló felnőtt lesz. Viszont előfordul, hogy ekkora már van választásunk és olyan életpályát választunk magunknak ahol ez már nem okoz problémát, sőt akár pont ez a másság miatt leszünk sikeresek. Vagy megtaláljuk azt a tevékenységet amit igazán szeretünk és a figyelemzavart felváltja a hiperfókusz, elmerülünk a minket érdeklő tevékenységben és sikeresek leszünk.

Ez inkább akkor fordulhat elő ha az ADHD kezelve volt gyerekkorban és nincsenek másodlagos tüneteink, mint a szorongás, depresszió, negatív önkép, önbizalomhiány. Az ADHD Központban főleg olyan felnőttekkel dolgozunk akik nem kaptak gyermekkorukban terápiát és a másodlagos tüneteik komoly problémákat okoznak a munkahelyükön, párkapcsolataikban, mindennapi életvitelükben. Hiszem, hogy az ADHD akár szuperképesség is lehet, de meg kell a gyerekeket tanítani hogyan kezeljék a világ kihívásait ahhoz, hogy a szuperképességük kibontakozhasson felnőttkorra.

Minden nehézségük ellenére az ADHD-s emberek tehetségesek, szeretetteljesek, de folyamatos önértékelési problémákkal küzdenek hiszen a környezetüktől folyamatosan negatív visszajelzéseket kapnak önmagukról. A terápia egyik legfontosabb része az önbizalom visszaépítése, a nehézségeikkel való együttélés megtanulása és a saját életút megtalálása.

HIPERAKTIVITÁS, FIGYELEMZAVAR GYEREKKORBAN

Többfajta viselkedésterápia segít a hiperaktív gyerekeknek menedzselni a 3 fő problémájukat a hiperaktivitást, impulzivitást és a figyelmi problémákat.

A gyógyszerrel szemben ami szedésének abbahagyása után már nem működik, a viselkedésterápia olyan készségeket tanít a gyerekeknek amiből folyamatosan profitálhatnak.

A viselkedésterápia segít megszüntetni azokat a viselkedéseket amik bajba sodorják a gyermeket az óvodában vagy iskolában, amik megnehezítik, hogy barátokat szerezzenek és amik gyakran hadszíntérré változtatják a családi fészket.

Az oppoziciós zavar az ADHD mellett gyakran kialakuló zavar amire az egyéni pszichoterápia és a családterápia nyújthat megoldást.


HIPERAKTIVITÁS, FIGYELEMZAVAR FELNŐTTEKNÉL

•Társ-és párkapcsolati konfliktusok, válás

•Tanulmányok és karrier elakadása, képességei alatti munka és jövedelem

•Szer-és viselkedési függőségek miatt jelentkező életvezetési problémák és krízisek

•Impulzivitás és figyelmetlenségből adódó problémák

Halogatás, rendrakás, időzavar,feledékenység, tervezés hiánya, hangulati stabilitás

Leggyakoribb társuló zavarok: major depresszió, bipoláris zavar, borderline személyiségzavar, szerhasználati zavarok, szorongásos zavarok

Megküzdési lehetőségek stressz esetén


Neked melyik segít?


Szülőcsoportok

országszerte

A KORE szervezésében és a Natur Aqua támogatásával szülőcsoportokat tartok Egerben (2019.október 5. 13óra), Salgótarjánban (2019. október 5. 9óra) és Székesfehérváron (2019. október 20. 10óra).


A kezeletlen ADHD következményei

A kezeletlen ADHD hatásai avagy miért kell terápia az ADHD-s gyerekeknek?


Az ADHD Központba sok olyan felnőtt  kliens jön aki nem magától az ADHD tüneteitől szenved hanem a kezeletlen ADHD okozta sérüléseitől, mellékhatásaitól. A képen látható, hogy minél hamarabb jut el egy ADHD-s gyermek terápiába annál kevesebb a mellékhatás, annál gyorsabban lehet működővé tenni a család életét.


A terápia lehet gyógyszer ami működik és megszünteti a gyereket érő káros hatásokat vagy lehet viselkedésterápia, pszichológusi megsegítés. Nem vagyok gyermekeknél gyógyszer-párti, de ha megelőzi a képen látható mellékhatásokat akkor ez tűnik a kisebbik rossznak.

A kezeletlen ADHD mellékhatásai

7évesen-alacsony önbecsülés

11évesen (kiskamaszkor)- viselkedésproblémák, tanulási zavar, gyenge szociális készségek

13év felett a felnőttkorig- oppoziciós zavar, viselkedésproblémák, bűncselekmények, iskolából való eltanácsolás, drog vagy alkohol fogyasztás túlzott mértékben, magatartászavar, motivációs problémák, komplex tanulási nehézség.

ADHD terápiás lehetőségei

Az ADHD 9 leghatásosabb kezelési módja gyerekeknél és felnőtteknél

1. VISELKEDÉSTERÁPIA

Az amerikai gyerekgyógyászok egyesülete és  National Institute of Mental Health szerint a leghatékonyabb kezelési forma a gyógyszer és a viselkedésterápia kombinációja, főleg olyan gyerekeknél ahol az oppozíciós zavar is megjelenik az ADHD mellett. A gyerekeknél a terápia a szülőt is segíti a terapeuta a gyerek problémájához igazodó otthoni stratégiákkal, a szülő is képzett terapeutává válik aki kompetensen tudja a viselkedésproblémákat megszüntetni.

Felnőtteknél és 8 évnél idősebb gyerekeknél a kognitív viselkedésterápia magát a célszemélyt kezeli, a kogniciókat, érzelmeket és a viselkedést veszi célba és megtanítja hogyan lehet az ADHD tüneteivel hatékonyan megküzdeni. Ez egy rövidtávú,célorintált terápia ami a negatív gondolkodási mintákat változtatja meg és segít átkeretezni a negatív érzéseket.  

A gyógyszer önmagában nem elég azoknál a felnőtteknél akik a munkájukkal és a mindennapi élet megszervezésésnek nehézségeivel küzdenek, nekik ajánlott mellé a viselkedésterápia is

2.Gyógyszer

Amikor Russel Barkley-t az egyik legnevesebb ADHD szakértőt megkérdezték, hogy miért kellene kipróbálni a gyógyszeres kezelést, a professzor egy nagyon egyszerű választ adott: "Mert működik. " Azt hiszem ezt  a választ nem lehet überelni. A kutatások azt mutatják, hogy a gyógyszernél csak egy hatékonyabb megoldás van: a gyógyszer és a viselkedésterápia együtt. folyt.