Gyermekkorban elszenvedett szexuális                                         abúzus


A világ kettéválik az az előtti és az az utáni időkre. A nap felkel másnap is, de már te nem vagy ugyanaz. Nemcsak az ártatlanságod veszett el, de sok más minden is...bizalom az emberekben, az önbecsülésed, a nyitottság, a hit. A hit abban, hogy akire rábíztak ott lesz melletted mindig és megvéd mindentől, hogy mindig van kihez fordulnod, odabújnod. Már nem tudsz odabújni a felnőttekhez, nem kiszámíthatóak, már nem megbízhatóak. Eltávolodsz a testedtől, elvágod magad az érzéseidtől, mert ha átéreznéd, hogy mi történt akkor nem bírnád ki. 

Ez akkor válik még nagyobb szörnyűséggé amikor nincs is kinek elmesélni, mert nincs olyan kapcsolat a másik szülővel, hogy ez megosztható legyen. Nincs senki aki eloszlatná azt a meggyőződést, hogy az én hibám, miattam történt, megérdemeltem és ez a világ rendje. Van, hogy a szégyen tart vissza attól, hogy elmeséljem mi történt és van amikor tudom, hogy úgyse hinnének nekem.

Minden negyedik lánnyal és minden hetedik fiúval megtörténik szexuális bántalmazás mire betölti a 18.életévét. Ez a statisztika, de a számok mögött, emberek, sorsok vannak. Nézem a kisfiút aki velem szemben ül, akit az apja 5 évesen megerőszakolt, a 9 éves  kislányt akit az édesanyja az állandó délutáni műszakja miatt egyedül hagyott a nevelőapjával és a fiútestvérekkel, a felnőtt férfit akit a szomszéd molesztált kisfiúként és azt  a nőt akit az apja nemcsak vert hanem rendszeresen megerőszakolt a testvérével együtt miközben az anyja tudott erről. Sorsok, összetört álmok, kisiklott életek.

Gyakran elteszik ezt a szégyent egy kicsi dobozba, fel a polcra, mert ezt úgysem lehet feldolgozni. De a kis doboz ajtaja gyakran felnyílik és az emlékek előtörnek. Az emlékbetörések a múltat a jelenben tartják, elmúlt de mégis itt van. Az emlékbetörések a terápia hatására megszűnnek, a múlt árnyai szétfoszlanak és egy új narratíva íródik.

Úszok. Hideg a víz és már senki sincs a tóban. Szeptember van és már lehűlt a víz, az emberek pulóverben kutyát sétáltatnak és babakocsit tolnak a tóparti sétányon. Én nem fázom, mert a neoprén ruha megvéd a hidegtől, meg kell védenie, mert nekem úsznom kell. Kell valami ami lemossa azt a sok fájó gondolatot és érzést ami a terápia során rámtapad. Mert holnap újra vissza kell ülnöm a rendelőbe a székembe, hogy segíthessek, hogy a polcról az a kis fekete doboz a szörnyű emlékekkel örökre eltűnjön.

A női adhd

A nőknél a legnagyobb a diagnosztizálatlan esetek száma. Nem esnek bele az adhd sztereotip képébe, nem hiperaktivak vagy legalábbis nem úgy mint a fiúk, a női adhd ugyanis igy néz ki:

-feledékenyek, elkalandoznak gyakran a gondolataik

-környezetük rendetlen, csak nagy erőfeszités árán sikerül fentartaniuk a rendet

-szenzoros érzékenység

-érzelmi evés, streszevés

-túlterheltek és szétszörtak

-alacsony önbizalom és erősen kritizálják magukat, kritikára érzékenyek

-hangulatingadozás

-szociális szorongás, barátkozási nehézségek

-nehezen tudják kreativ ötleteiket megvalositani

-szorongás

A nemi különbségek miatt a női adhd már gyerekkorban is aluldiagnosztizált, mig a fiúk hangosak és láthatóak a lányok csendben szoronganak és szenvednek. A nők nagy része csak felnőttkorában kap diagnozist amikor a családi terhek már kibirhatatlanok. Gyakran először depresszió és szorongás diagnózist kapnak, de a gyógyszerek nem segitenek, a terápia közben azonban fény derülhet a mögöttes okokra.

A nőknél az ADHD láthatatlan ezért nagyon romboló. Azt hisszük, hogy megy ez gyógyszer nélkül is, a nők nagyon tudnak küzdeni és nem panaszkodni. De ez a szörny erős és bármennyire is szeretnénk jól csinálni nem megy és újra és újra elbukunk.

Az első lépés felismerni, hogy mivel is állunk szemben, mert gyakran csak azt látjuk, hogy a körülöttünk levő emberek akik elviselhetetlenné teszik a napjainkat. A kritizáló partner vagy a sok türelmet igénylő gyermekeink. De az igazi ellenség az a láthatatlan és sunyi idegrendszeri működés ami újra és újra szabotálja céljainkat, terveinket, álmainkat.

A karantén, mint krízis

Az emberélet útjának felén

egy nagy sötétlő erdőbe jutottam...

Mindannyian egy biztonságos helyen kezdjük az életünket az anyaméhben. Néha behallatszanak furcsa zajok vagy ijesztő érzelmek vagy megpróbálnak elpusztítani, de a legtöbb kisbaba biztonságban és szeretetben tölti élete első szakaszát. Aztán egy ponton elkerülhetetlenül eljön az időszak amikor ki kell lépnünk az életbe. Van akinek ez nagyon hamar bekövetkezik, mert olyan családba születik ahol az élet nem könnyű, így a nehézségekkel teli életük, a próbatételek hamar elkezdődnek. De legkésőbb az iskolák elvégzése után mindannyian nekivágunk a nagybetűs életnek, hogy megkapjuk a beavatásunkat, teljesítsük a próbákat mint a mesében, hogy aztán elnyerjük szívünk választottja kezét és a fele királyságot.

Ezeket a sztorikat megtaláljuk a mítoszokban, népmesékben, mondákban, de a saját történetünk egyedi. Ha nem lépünk ki az életbe, mert kényelmes a mamahotel vagy a szüleink nem engednek ki a biztonságos burokból akkor a fejlődésünk elakad. Nem tudjuk felfedezni rejtett képességeinket, megszerezni azt az önbizalmat amit a győztes csata után joggal érezhetünk sajátunkénak. Fel kell nőnünk és megtalálni a helyünket a világban. Felvenni a keresztünket, hogy betölthessük a sorsunkat, átmenni a sötétségen, hogy elérjük a Fényt. Néha akkor kell elindulnunk amikor a világ éppen összeomlott körülöttünk, de ez a legjobb idő erre, bezárult egy ajtó ami viszont kinyit sok másikat. Sok gyereknek és felnőttnek a normatív krízise (serdülőkor, fiatal felnőttkor, életközepi válság) összecsúszik a világban zajló krízis időszakával ami még nehezebbé teszi, hogy megugorjuk.

A karantén időszakában sok minden összeomlott, legfőképpen a hitünk egy biztonságos világban ahol az élet kiszámítható és megtervezhető. A buddhista főiskolán kínai-szanszkrit szakra jártam és nagy csodálója vagyok a kínai nyelvnek ahol az írásjelek mély mondanivalókat rejtenek. A KRÍZIS szó két írásjelből áll: 1. Veszély 2. Lehetőség. Minden krízis egy lehetőség a változásra, de ehhez el kell engedni a nem működő régit és ki kell lépni az ismeretlenbe ami mindig riasztó és veszélyesnek tűnik.

Az életünk saját tetteinkből áll össze, mindig van választásunk, hogy merre indulunk még ha egy-egy irány lehetetlen vállalkozásnak is tűnik. Ülj fel a Táltos paripára és indulj el a csillagok felé.

Kezdd el a történeted, hogy a legjobb Önmagaddá válhass!


A szorongás

Emlékeztető, hogy valami nem ok

-Kapcsold le a képernyőt és szánj egy kis időt magadra. Ne nyomd el a belső hangodat más zajokkal.

-Lélegezz, ez megnyugtatja a testedet. Szívd be a levegőt és jó hosszan fújd ki.

-Tudatosítsd magadban hogy nem vagy jól, gondolatban ölelgesd meg magad és kérdezd meg magadtól, hogy mire lenne szükséged.

-Mi az amit tudsz kontrollálni, mit tudsz tenni, hogy jobban érezd magad?

-Emlékeztesd magad, hogy nem minden kósza gondolat igaz. Az agyunk olyan, mint egy rádió, mindenféle hírt sugároz, de azért nem mind igaz. Vizsgáld meg a rossz gondolatok igazságtartalmát. Mi szól ellene, mi szól mellette és ezek függvényében milyen alternatív gondolatot tudsz megfogalmazni a negatív gondolat helyett?

-Ha egy kicsit megnyugodtál akkor vedd elő az Okos Felnőtt/Bölcs Gyerek részed, mit tanácsol, mit tegyél?


Sématerápia

A bennünk élő kisgyermek gyógyítása

Mindannyiunkban él egy sérült kisgyermek aki hordozza az összes sérülést, traumát, visszautasítást, elhagyatást, bántást,  rossz emlékeket amik megtörténtek velünk. Nem meglepő módon amikor ez a sérült kisgyerek aktiválódik bennünk egy jelenbeli hasonló esemény hatására akkor rossz érzések öntenek el bennünket. Az emlék hozza magával a rossz érzéseket is ami kibírhatatlan. Felnőttkori problémáink nagy része nem más, mint egy rossz megküzdés amivel ez ellen a sérült gyerekmód ellen védekezünk, a rossz érzések, az emlékek ellen.

A sématerápia két fronton támad, egyrészt feldolgozzuk a kora gyermekkori sérüléseink traumáját, így a trauma közönséges emlékké válik és nem aktivál bennünk rossz érzéseket hasonló eseményeknél, így maladaptív megküzdési módokat sem.

Emellett megtanuljuk tolerálni a feltörő rossz érzéseket a jelenben, hiszen nemcsak a múltból jöhetnek a rossz érzések, a jelenben is történhetnek velünk rossz dolgok. Ez az Egészséges Felnőttrészünk feladata amit a terápia során megerősítünk. A maladaptív megküzdési módjainkat felváltja az Egészséges felnőtt részünk megküzdési módja.

A gyermekkori feltöltetlen szükségletek kezelhetők ha megtanuljuk, hogy hogyan tudjuk feltölteni a felnőttkorban a szükségleteinket amikor ez a Sérülékeny Gyerek módunk aktiválódik és tudnunk kell megnyugtatni ezt. Sok embernek ez azért nehéz, mert gyerekkorukban nem volt olyan személy aki segített nekik, hogy hogyan nyugtassák meg magukat. Egy jól működő gyerek-szülő kapcsolatban a szülő segíti a gyermeket distressz esetén, de ha a distressz túl magas lesz, mert a szülő nem segítő akkor a gyerek maga kezd el kialakítani megküzdési módokat a helyzetnek megfelelően. Ez lehet disszociáció ha elviselhetetlen a trauma, a rossz élmény, lehet visszahúzódás vagy visszatámadás. Ami gyerekkorban hasznos megküzdési mód volt a fájdalom ellen az viszont felnőttkorban már diszfunkcionálissá válik. Már nincs fenyegetettség, de még minidig használjuk a régi megküzdési módokat.

Két legfontosabb felnőttkori feladatunk:

  • Felismerni a szükségleteinket amikor a Sérülékeny Gyerekmódunk aktiválódik.
  • Tudni, hogy hogyan nyugtassam meg magam distressz esetén, hogyan tudom a szükségleteimet feltölteni, a rossz érzéseimet kezelni.

Sokan gondolják, hogy a trauma egy esemény, elmúlt és vége van. A trauma azonban nem csak egy esemény, nincs vége amikor túléltük, mert a megküzdésünket befolyásolja, az érzelmeinket, gondolatainkat áthatja. Gyerekkori traumákról gyakran nyilatkozunk úgy, hogy a kisgyerekek gyorsan túlvannak rajta. Igen túlélik a maguk módján, de a feldolgozása nem történt meg, a múlt itt van a jelenben. 

Érzelmi elhanyagolás, a szülői ráhangolódás hiánya

Hamupipőke fejlődési elakadása

A gyereknevelés hasonló a tánchoz, ha jól működik akkor a szülő ráhangolódik és alkalmazkodik a gyermekhez. Ellenkező esetben ha a szülő nem tud jól ráhangolódni a gyermekre, (mert a saját nehézségeivel küzd, depressziós, túlterhelt, elhanyagoló vagy csak túl sok a munkája, kevés az ideje a gyermekekre) akkor a gyermek kezd el ráhangolódni a szülőre.Van, hogy a szülő ráhangolódik a gyermek fizikai szükségleteire, de az érzelmi szükségleteit nem tudja feltölteni. Ha a baba igényeire a szülő élete első két évében nem tud ráhangolódni akkor a kisgyermek feladja a próbálkozást, hogy kifejezze az igényeit, mert úgy hiszi, hogy szükségletei úgyse lesznek betöltve. Elnyomja a szükségleteit és egy idő után már nem is ismeri fel a teste jelzéseit, eltávolodik a testétől, gyakran túl keveset vagy túl sokat eszik, mert nem támaszkodik már a teste jelzéseire. Ha ez a gyermek korai életéveiben történik akkor az érzelmi regulációs képessége is zavart szenved, hiszen a szülő szükséges, hogy visszatükrözze a gyermek érzelmi állapotát és segítsen regulálni az érzelmeket. Az örömre való képességük is zavart szenvedhet.

Azoknak az embereknek akik szülei nem tudtak ráhangolódni az igényeikre nehezen tudják felismerni a saját szükségleteiket, nem ismerik fel , hogy mire lenne szükségük és nem merik kifejezni őket a visszautasítástól, a megszégyenüléstől és a veszteségtől való félelmük miatt. Sokan közülük másokat gondoznak, megtanulták, hogy mások igényeire ráhangolódjanak és a sajátjukat háttérbe szorítsák. Ők azok akik állatokat fogadnak örökbe, pszichológusok, nővérek, szociális munkások lehetnek,akik vállán a világ kisírhatja a fájdalmát .

Így egyrészt nem tudják felismerni és kifejezni a szükségleteiket, másrészt azt gondolják, hogy mások nem fogják tudni betölteni a szükségleteiket, felesleges próbálkozniuk. Az ő életcsapdájuk az, hogy vágynak arra, hogy megkaphassák azt amire vágynak, de nem engedik másoknak, hogy megadják nekik. A jelmondatuk, hogy "nincsenek szükségleteim, de másoknak szüksége van rám. Ha kifejezem a szükségleteimet vissza fognak utasítani és elhagynak". Ők nem tudják kifejezni a szükségleteiket, de mérgesek másokra, hogy nem tudják, hogy nekik mire van szükségük és ha betelik a pohár, nagyon elkeserednek akkor a frusztrációjuk miatt mérgesek lesznek másokra és ki is fejezik hangosan a haragjukat. Nehezen fejezik ki a dühüket, inkább irritábilisaknak látszanak, nehezen tartják meg az energiaszintjüket, lelkesednek, de gyakran félbehagynak dolgokat.

Terapeutaként a múltbeli elhagyatottság és szülői ráhangolódás hiányának feldolgozása a fő fókusz és segíteni felismerni a szükségleteiket, majd megtanulni kifejezni őket, ne tartsák ezt szégyenteljesnek. Érzelemregulációs képességeik fejlesztése is fontos, hogy ne omoljanak össze ha nehézségekkel találkoznak. Megtanulni, hogy megérdemlik a jót és hogy felismerjék, hogy az adáson kivül más örömeik is lehetnek az életben, egyensúlyba kerüljön az adás és kapás.

A fő félelmük, hogy ha kifejezik a szükségleteiket akkor visszautasítják és elhagyják őket. A valóság azonban az, hogy amitől félnek az a múltban már rég megtörtént.

Érzelmi elhanyagolás

avagy a Jégkirálynő fejlődési elakadása


Öt alapvető szükségletből az egyik a kötődés, kapcsolódás iránti szükségletünk: másokhoz való kapcsolódás igénye, az érzés, hogy szeretve vagyok és fontos vagyok a másiknak. Ha ez a szükségletünk sérül az megváltoztatja az idegrendszert, meggátolja, hogy a következő fejlődési fokozatba lépjünk és megváltoztatja a biokémiai folyamatainkat. A kisgyermek nem tudja, hogy a szülei nem jól reagáltak rá, hanem azt érzi, hogy ő nem elég jó, harag, szégyen és bűntudat jelenik meg benne. Ebbe vagy belerokkan vagy túlélőmódba kapcsol... és ez a túlélőmód fennmarad: ez lesz az életcsapdája.

Ha a kapcsolódási szükségletünk sérül akkor a túlélési stratégiánk a kapcsolódási szükségletünk és a kapcsolódástól való félelmünk talaján fog kialakulni. A túlélési stratégiánk végig fogja kísérni az életünket. Semmire se vágyunk jobban, mint másokra, a szeretetükre, az ölelésükre,hiszen ez a hiány ami betöltetlenül maradt gyerekkorban, de ugyanakkor rettegünk a sérüléstől amit ez a vágy okozhat.

A korai kapcsolatainkban a kisgyermek ezt a fájdalmat csak úgy tudja elviselni ha az érzelmeitől eltávolítja magát. A kapcsolati trauma okozta állandó magas arousal elviselhetetlen,a disszociáció pedig egy hatékony menekülési stratégia, eltávolodni a testtől, az érzelmektől ami ezt az elviselhetetlen kínt okozza. Mivel egyedül van a gyermek ezzel a fájdalommal, nincs olyan gondozó aki segít regulálni a stresszt, neki pedig csak ez a kezdetleges megküzdési mód marad. Felnőttkorában hasonló érzelemregulációs problémákkal fog küzdeni és emiatt újabb és újabb sérüléseket szerez és ez a működésmód megágyaz a pszichológiai, fiziológiai és kapcsolati problémáknak. A korai trauma (ami lehet kötődési trauma amit szülői abúzus okoz vagy úgynevezett sokk-trauma ami korai medikális beavatkozás) okozta magas szimpatikus rendszer aktivitás okozza az állandó fenyegetettség érzést. A magas arousal lesz a megnevezhetetlen fenyegetettség érzés fő okozója. Ezeket a felnőtteket jellemzi az élettelen tekintet vagy a riadt kisgyermek tekintete, hiányzik belőlük a tűz, a vibrálás, mégis emögött a lefagyott külső mögött egy hiperszenzitív lény lakik.

Két útja van a menekülésnek: a gondolkodásba és a spiritualitásba. Ezek az emberek meglepően intelligensek és okosak a saját szakterületükön és igyekeznek olyan hivatást választani ami kevéssé kötődik az emberi kapcsolódásokhoz. Mivel nem ismerik önmagukat gyakran egy szerep mögé menekülnek ami biztonságot nyújt számukra, tudós, jogász vagy doktor szerep biztonságot nyújt számukra. Amikor a Buddhista Főiskolára jártam a spiritualitásba menekülő fiatalok egész hadát ismerhettem meg, a gólyatáborban a füves cigi mellett a tábortűz körül nagy okosságok hangzottak el a világ természetéről és csak az alkohol meg a fű segített abban, hogy éjjel a sátrakban egész közeli emberi kapcsolódások is kialakulhassanak...

Gyakran felismerik, hogy mennyire magányosak, de általában ennek okát a többi emberben látják. Valahol mélyen tudják, hogy a túlélési stratégiájuk már nem szolgálják őket, de nem mernek enélkül élni.

Terapeutaként ez egy nehéz feladat, segíteni, hogy lebontsák falaikat és kibújjanak a napfényre, megkapják azt amire mindig is vágytak: a szeretetteljes kapcsolatokra tudva, hogy a veszély legkisebb jelére visszaugranak a fal mögé még felhúzva néhány sor téglát a tetejére. A tudatmodósító szerek az alkohol és talán még a szerelem ad elég bátorságot, hogy meg merjék tenni az első lépést és felülírhassák az életcsapdájukat.

Jellemzők:

-visszahúzódnak az érzelmileg megterhelő szituációkban, intellektualizálnak, érzelmektől mentesek

-félnek a saját impulzusaiktól, főleg a haragjuktól

- interperszonális kapcsolattól ,intimitástól félnek

-transzcendentálisan vagy intellektuálisan orientáltak

-szégyenlik ha másoktól szükségük van valamire

A kapcsolódás az életfeladatuk, a kapcsolódás elkerülése pedig az életcsapdájuk. Terapeutaként abban tudunk segíteni, hogy belássák, hogy mi nem működik az életükben és erőforrásokat, erőt adjunk a változáshoz. Megtanulják regulálni az erős érzelmi állapotaikat és felszínre hozni a haragjukat, szégyenüket. A szülő visszautasító vagy elérhetetlen volt és ezért gyerekként kikapcsolták az érzelmeiket és saját maguk is visszautasítják és eltávolítják maguktól a többi embert. A mi feladatunk, hogy segítsük elmélyíteni a kapcsolatukat a saját testükkel, érzelmeikkel és a többi emberrel és segíteni nekik, hogy felfedezhessék, hogy a jégpáncélba zárt szívüket csak a többi ember szeretete képes felolvasztani.

Blog

"The wound is the place where the light enters you." -Rumi

Borderline vagyok?

A borderline személyiségzavar diagnózisa helyett a pszichiáter kollégám előszeretettel használja az emocionálisan instabil kifejezést. Ugyanis a borderline klienseket ez jellemzi legjobban. Érzelmi instabilitás.

Az érzelmileg instabil embereknek gyorsan változik a hangulatuk, kiszámíthatatlanok, véletlenszerűen reagálnak,impulzívak, az érzelmeik irányítják őket, nem tudják lenyugtatni magukat, kapcsolataik feszültségteliek.  

Aki traumaterápiával foglalkozik megállapíthatja, hogy ugyanezek jellemzik a traumatizált klienseket is. A traumánál a toleranciaablak kifejezést használjuk arra a tartományra amin belül a kül- és belvilágból érkezett ingerekből el tudunk viselni és kezelni egészségesen. A trauma után a toleranciaablakunk leszűkül, azaz hamarabb robbanunk vagy húzódunk magunkba, ugyanis ez a kétféle reakciónk lehet a toleranciaablakból való kiesésre. Hiperaktiváció vagy hipoaktiváció. Vagy elkezdünk pörögni, dühöngeni vagy visszahúzódunk a csigaházunkba, ledermedünk. (Ez attól is függ, hogy az átélt trauma alatt mi volt a legadaptívabb, például egy nárcisztikus bántalmazásnál inkább a csigaház- jobb ha észre se vesznek, győzni én itt úgyse tudok, jobb ha behódolok ugyanez a szexuális vagy fizikai bántalmazásnál a disszociáció. Másfajta traumáknál meg inkább a harc, mint stresszreakció a védekezés legmegfelelőbb eszköze.) 

Az érzelmi instabilitás a trauma-szemüvegen nézve pedig nem más, mint lecsökkent mértékű toleranciaablak. Robban mindenre, látszólag következetlenül (ami valójában nem következetlenség, inkább a traumához hasonló ingerekre adott extrém válasz. A komplex traumánál a traumára emlékeztető inger bármi lehet: illat, szín, érzés, hanghordozás ami számunkra nem látható módon kapcsolódhat a traumához). Konfliktusos kapcsolatok a trauma nyomán kialakuló kötődési zavar miatt nem meglepőek, hiszen a szüleinkkel kialakult kötődési zavar átszivárog minden kapcsolatunkba. Persze, hogy impulzívak és az érzelmeik irányítják őket. Impulzívak, mert a trauma legkisebb jelére is robbannak, a belső feszültséget nehéz kezelni. 

Traumafókuszban a borderline személyiségzavar nem más mint a trauma nyomán kialakult személyiség amely emocionálisan instabil. Vagdossák magukat hiszen a belső érzelmi feszültséget próbálják felülírni a testi fájdalommal. Azt a lelki fájdalmat ami elviselhetetlen. A szüleim akiknek elvileg engem kellene védeniük bántottak vagy nem védtek meg másoktól, nem álltak mellém, nem én voltam a fontos. Akik borderline személyiségzavar diagnózis kapnak a statisztika szerint közel 70 százalékuk valamiféle traumát élt át gyermekkorában. Azt gyanítom, hogy a másik 30 százalék traumája pedig a láthatatlan érzelmi elhanyagolás lehetett, még akkor is ha látszólag fantasztikus családban nevelkedtek. Az érzelmi elhanyagolás akkor jelenik meg ha a szülő (vagy az elsődleges gondozó) érzelmileg elérhetetlen, közömbös esetleg bántalmazó. Több olyan borderline kliensem van akik gyermekkorukban kiemelkedően jó anyagi körülmények között éltek, látszólag megvolt mindenük gyermekkorukban. De hiányzott az a szerető szülő aki őszintén érdeklődik a gyermeke iránt, szereti őt, minőségi időt tölt vele és legfőképpen megvédi, melléáll amikor a gyermeknek támogatásra van  szüksége. Ha őket megkérdezik nem lesznek benne abban a 70 százalékban aki azt mondja, hogy érte őt trauma, ő maga se érti miért ennyire gáz az élete. Hiszen a kirakatban irigylésre méltó gyerekkora volt. De csak ő tudja mi volt a színfalak mögött amikor az ajtók becsukódtak és a szülő egy másik arcát mutatja, azt az arcot ami idegenek előtt rejtve marad, az arcot amelyet csak a gyerek lát.

A dialektikus szemléletmód ami oly jellemző a borderline működésmódra, a szélsőségekben való gondolkodás, a fekete-fehér látásmód pedig a legkönnyebben annak az abuzált gyermeknek a példáján keresztül érthető meg aki az apját egyszer jó embernek látja, hiszen ő az akitől függ, akitől az élete függ, elviselhetetlen lenne az a tudat, hogy nem számíthat rá. Másrészről meg ő az aki rendszeresen bántja őt. A hasítás a védekezési mód, nem tudja szürkének látni a valóságot, csak egyszer jónak az apját, fehérnek, máskor meg a legrosszabbnak, a kettő nem tud egymás mellett megélni. Nem összeegyeztethető, hogy az az ember bánt akitől az életem függ, aki azért van, hogy megvédjen. A hasítás az a védekezési mód ami segít, hasítás jóra és rosszra. 

A disszociáció pedig -ami a borderline személyiségzavar egy másik jellemzője a trauma egyenes következménye- az egymásnak ellentmondó és összeegyeztethetetlen elemeket különíti el.  A disszociáció a fájdalom elviselésének egyik módja, a személy lekapcsol, képtelen elviselni a létét, a borzalmat. Ez a leszakadt traumarész (EP.-érzelmi rész) él a hétköznapi (ANP-látszólag normál )rész mellett. Az érzelmi rész (EP) feladata a védekezés, amint úgy érzékeli, hogy  a traumához hasonló egy bejövő inger aktiválja a traumatikus emléket akkor ugyanazt a védekezési módot keresi elő villámgyorsan amit a traumánál is használt. Gyakori, hogy ilyen robbanás után a kliens nem emlékszik arra, hogy mi történt, hiszen egy másik disszociatív része,  a védekező és felszín alatti rész (EP) aktivizálódott, a részek között pedig nincs kommunikáció. Erre mondjuk, hogy robban egy látszólag lényegtelen ingerre is, pedig ez neki nem lényegtelen hanem egy trauma inger, mi pedig nem értjük mire ez a nagy felhajtás....ja biztos azért, mert borderline!


ADHD és a lányok

Az ADHD férfiaknál kétszer olyan gyakori mint nőknél. Legalábbis a diagnosztizáltak aránya ilyen. Ami azért lehet, mert rengeteg lány marad diagnózis nélkül. A fiúk kiskorban gyakran rosszalkodnak vagy olyan rendetlenek, hogy még egy laikusnak is szemet szúr, hogy itt baj lehet és már küldik is őket vizsgálatra. A lányok viszont sokkal jobban menedzselik a nehézségeiket, így sokan a radar alatt maradnak. Amíg a fiúk asztala egy szemétdomb addig egy kislány asztala akár attraktív is lehet a szétszórt dolgai tetején pihenő unikornistól és egyéb csecsebecséktől. A földön külön kis kupacokban pihen a különórák felszerelése, külön kupacban a lovaglócucc, a festőeszközök és a szennyes amit a lányok gyakorlott mozdulatokkal tudnak eltüntetni a szobavizitre érkező szülők elől, míg a fiúk erre sem veszik a fáradtságot, anyuci majd elpakolja, kár azért abbahagyni a videójátékozást.

A lányok sem tanulnak otthon, de jobb a beszélőkéjük, hogy kivágják magukat a felelés közben, szendébben néznek miközben a pad alól puskáznak és egyáltalán írnak is puskát, mert lelkiismeretesebbek a fiúknál. A tanulás egyre kevésbé megy, a fiúk externalizálják a szorongásaikat és viselkedésprobléma lesz belőle és újra fennakadnak a szűrővizsgálatokon, a lányokra inkább az internalizáló zavarok jellemzőek és elszoronganak és depiznek a padukban láthatatlanok, mint egy szobanövény. A középiskolában az ADHD-s lányok egy részük eltűnik a tinédzserkor terhesség ugyanis ebben a csoportban a legnagyobb, impulzívak és addigra az önbizalmuk annyira alacsonyan van, hogy egy jó szóért, ölelésért mindent odaadnak. A szüleiktől már rég eltávolodtak, nincs körülöttük védőháló. Valószínűleg az abortuszok aránya is ennél a csoportnál a legnagyobb, így nem törik ketté az életük, csak a lelkükben marad egy soha nem gyógyuló seb.

Az egyetem és a munka világa mind a két nemnél egyforma nehézségeket okoz, de eljön az a pillanat amikor a lányoknál kibújik a szög a zsákból: amikor megszületik az első gyerekük. Egyszerre menedzselni a gyereket, a férjet, a háztartást meg a munkát olyan feladat ami egy ADHD-s nőnek szinte lehetetlen. Legalábbis jól csinálni lehetetlen. A végrehajtó funkciózavar olyan területeket érint, mint a

-szervezés

-tervezés

-priorizálás

-fontos részletekre való figyelés

-időmenedzselés

Na és mi kell ahhoz, hogy a gyereket és a háztartást jól elvezesd. Pont ezek. Lomok, rendetlenség és szétcsúszás. Ha a párod van olyan kedves, hogy nem mutat rá azonnal a bűnjelekre mikor fáradtan hazatér a munkából akkor egy hét múlva fog amikor ezek még mindig ugyanott virítanak, vagy csak az újabb impulzívan megvett és nem használt limlomok takarják el őket. Vissza kellene vinni őket, de ki tudja hol a számla.

Persze van amikor már te se bírod nézni a kupacokat és veszel egy nagy levegőt, hogy nekiállj a rendrakásnak.Gyerek alszik,kaja a sütőben, itt az idő, most vagy soha. Igen ám, de nem tudsz priorizálni. Végigpásztázod a tekinteteddel a bombatámadásra hasonlító házat, hogy hol is kezd, de mivel nem tudod eldönteni visszarogysz a kanapéra mobilozni ahol feltehetőleg egy titkos időkapszulába ültél bele amiből a gyerek nyüszögése ébreszt jelezve, hogy vége a kétórás alvásidejének és a furcsa égett illat ami a konyhából jön. jelzi, hogy ma is pizzát rendelünk vacsorára.

Öngondoskodás-self care

Hogyan élj egy boldogabb és szeretettelibb életet?

                                                                  

Sokunk álma a nyári szünet amit alig várunk, hiszen akkor elutazhatunk valami jó helyre és kipihenhetjük az egész évi munkát mielőtt újra belevetjük magunkat a hétköznapok mókuskerekébe. De miért ne lehetne a vakáció nyújtotta pihenést, öngondoskodást belecsempészni a hétköznapokba? Sok szerepünk van, egy nő egyszerre munkatárs, partner/szerető/feleség, esetleg anya és minden fronton próbál megfelelni. A sok kötelesség között aztán néha elveszünk és nem marad idő magunkra. 

Ki a legfontosabb az életemben? Mondhatjuk, hogy de nekem a gyerekeim vagy a párom a mindenem. Igen, de nekik csak akkor tudsz adni magadból ha van benned elég. Hagyjuk, hogy a munkánk, a családunk és egyéb kötelességeink felemésszék az összes energiánkat és nem marad idő a meghitt kapcsolódásokra, az álmainkra, önmagunkra. Utasok vagyunk egy buszon amit nem mi irányítunk.

Az öngondoskodás, az én-idő nem az amikor egy héten egyszer veszünk egy hosszú fürdőt gyertyákkal körbevéve és még arra is van időnk, hogy bőrradírral végigsikáljuk a testünket. Az igazi öngondoskodás mindennapos és minden életterületet érint. 

Gondold végig, hogy az egyes életterületeken mi az amit megváltoztatnál az önmagadról való odafigyelés jegyében. Haladj lépésről-lépésre, egyszerre csak egy-két új dolgot tegyél be az életedbe és ha azok szokássá váltak és részei az életednek akkor haladj tovább. Pici lépések célravezetőbbek mintha egyszerre változtatnál mindenen.

Változtathatsz az étkezéseden, otthonról vinni egészséges kaját, reggelizni, hazafele venni vacsira valami egészséges finomságot, hétvégén előre megfőzni több napra lefagyasztani vagy konzervként hőtartósítani egy befőzőautomatával. Odafigyelhetsz a folyadékbevitelre, letölthetsz egy vízivó telefonos applikációt ami figyelmeztet, hogy ideje a vízivásnak.

 Figyelj, hogy eleget aludj és a testmozgás betervezésénél találd meg azt amit szívesen csinálsz. Lehet te nem tudod rávenni magad a futásra, de szívesen sétálsz pár buszmegállót a reggeli madárcsicsergős napsütésben vagy egy fitneszguru videójával szeretnél elvonulni napi 20percre.

A munkádban találd meg a magánélettel az egyensúlyt, a neked való munkát amiben örömöd leled. Önkénteskedj a helyi közösségben így tudsz másokhoz kapcsolódni miközben építed a környezeteted vagy a tehetséged a köz javára fordítod.

Keress hobbit amit szívből csinálsz és lehetőséget ad másokhoz kapcsolódni. Szerintem a boldogság forrása a többi ember, magányosan jól érezheted magad egy ideig, de a többi emberre szükséged van a boldogsághoz. Kivéve ha nem tudod az interperszonális helyzeteket kezelni és több bosszúságod származik az emberekből mint amennyi jó. 

Vezess naplót, hogy ne téveszd szem elől a céljaidat, (tudod, hogy sofőr legyél a saját buszodon és ne utas) és nézd át heti 1x , hogy megtervezd a következő hetedet.

Személyes életemben  az öngondoskodás területén nekem a következő változtatások tettek boldogabbá. 

Kikapcsoltam a telefonon az értesítéseket azaz nem jelzi, nem pittyeg ha új emailem vagy viberüzenetem érkezett, megnézem rendszeresen, de így nem a telefonom irányít, hogy mikor nyúljak hozzá, megnézem amikor üresjáratom van és én akarom megnézni. A Facebookot a telefonomról 8-22ig letiltottam, erre is van remek mobil applikáció. Este 10óra után már úgyis alszok.

Megtöltök reggel egy másfél literes üveget vízzel amit délutánig igyekszem elfogyasztani.

Reggel nyugodtan összegömbölyödve a fotelben megiszom  a napindító meleg teámat amit imádok és közben átgondolom a napomat.

Sétálok a vonatig napi 30percet az 5 perc biciklizés helyet, imádom a reggeli madárcsicsergős sétákat, jókedvre derít. Ha tehetem kocsi helyett gyalog, esetleg biciklivel megyek.

Figyelek az étkezéseimre, főleg a reggelire amit hajlamos vagyok kihagyni és a pékségben vett pogácsa helyett otthonról viszek magokat, chia pudingot, zabkását, hogy egészséges étellel induljon a nap amiből uzsira is marad.

Gyakori lomtalanítás a hosszabb munkaszüneti időszakban, így könnyebb rendet tartani a hétköznapokban és Konmari a gardróbban.

Önkénteskedek heti 1x egy közösségben amelynek céljait sajátomnak érzek, nagyszerű emberekkel találkozok és jó érzés segíteni másokon.

Persze van amit eltervezek, de nehéz bevezetni az életembe, például a rendszeres testmozgást. De próbálkozok és ha elbukok nem bántom magam, nem vezeklek, holnap is van nap, majd megpróbálom újra. Mint ahogy egy kisgyereket se szidunk le ha nem sikerült valami, hanem bátorítjuk , hogy majd legközelebb sikerül. Ha mást nem bántok magammal miért tenném ezt.? Szeretem magam.





Önbizalom terápia

A szorongásos zavarokkal szinte mindig együtt jár az önbizalom-hiány, így gyakori megrendelés a rendelőbe betérő klienstől, hogy javítsunk az önbizalmán. Persze lehetőleg fájdalommentesen és azonnal.

Az önbizalom szóban a bizalom azt jelzi, hogy nem tudom, hogy meg tudom e csinálni a kihívást, de hiszek benne, hogy igen. Nem az a fontos, hogy mit érzek meg tudom e tenni vagy nem hanem hogy mit teszek ténylegesen. Az önbizalom az akarat, hogy tegyek lépéseket előre még akkor is ha ideges vagyok ettől és nem biztos, hogy sikerülni fog. Az igazi önbizalomban van készség de több a  bátorság.  Ha arra várnék, hogy teljesen elmúljon az idegességem és 100 százalékig biztosan képes legyek megtenni amit szeretnék akkor az az idő sose jönne el.

A magabiztosság onnan jön, hogy tudod ki vagy, mi fontos számodra és ezért keményen dolgozol. Ha tudom, hogy jogász szeretnék lenni akkor szorgalmasan tanulok, elmegyek a felvételire, hogy felvételt nyerjek a jogi karra és elérjem a célomat. Nem kérdés, hogy elmegyek a felvételire és beleteszem az energiát előtte. És ha elérem lesz miért magabiztosnak lennem. A szóbelitől rettegek, de nincs más választásom, mennem kell a céljaimért, megcsinálom és újabb súly kerül az önbizalmam serpenyőjébe.

Ha nem tudom mit akarok akkor minek mennék el a felvételire, úgysem sikerül ez nekem, amúgy semmi sem sikerül és egy lúzer vagyok. A szóbelitől rettegek ezért már az írásbelire se megyek el, de minek is, nem vagyok igazán jó semmiben.

Ugyanonnan indul mindkét szorongó versenyző, az első célba ér és ezért nő az önbizalma, a második lebeszéli magát, hogy megpróbálja és ezért még kevesebb önbizalma lesz. Csak a tettekben van a különbség.

A nehéz helyzetek előtt szorongunk, ezt mindenáron csökkenteni szeretnénk, mert ennek a feszültsége tűrhetetlen. A szorongásunk két úton csökkenhet: 1. szembenézek vele és nekimegyek a próbának vagy 2. elkerülöm a próbát. Mind a kettőnek csökken a szorongása, de ha legközelebb szoronganak visszaemlékeznek hogyan csökkentették múltkor a szorongást hatékonyan és hasonlóan fognak cselekedni. Az első embernek kicsi önbizalomhiánya lesz, mert alapvetően szorongós, de a nehéz próbákon átmegy kis vagy nagy segítséggel és ezért azért büszke magára, hiszen a mérleg siker serpenyőjében sok kis vagy nagy súly van. A második embernek komoly önbizalomhiánya lesz és nagy valószínűséggel begyűjt egy elkerülő személyiségzavart ha ezt sokáig csinálja és mindig elkerüli a szorongáskeltő helyzeteket. Nagy sikereket nem ér el hiszen e megméretetéseket elkerüli. És akkor itt jön a 100 pontos kérdés, hogy a velem szemben ülő vajon annak következményeképpen önbizalomhiányos mert szorongó  és szociálisan peremhelyzetben volt egész életében vagy azért önbizalomhiányos, mert kicsit szorongó volt és elkerülte a nehéz helyzeteket ami legtöbbször az iskolában a szociális téren adódik. A készség hiányzik vagy a stratégia volt rossz? (Gyaníthatóan  a stratégia, a készségei  születéskor a nagy többségnek ugyanolyan ahogy az IQ eloszlás Gauss görbéje mutatja, kevés a zseni vagy az alacsony intelligencia, a legtöbb ember valahol középen helyezkedik el és feltételezhetjük, hogy ez a többi készségre is igaz.)

Maga a szorongás nem rossz dolog, hiszen figyelmeztet minket valami kihívásra esetleg veszélyre. Hú lehet, hogy nem készültem eléggé fel a vizsgámra, kellene még egy kicsit tanulnom vagy a munkainterjúra tényleg figyeljek oda, mert sok múlik rajta. Esetleg a párkapcsolatom nem úgy működik ahogy kellene és át kellene gondolnom merre tovább. A szorongás útjelző, jelzi, hogy valamire figyelnem kell.

A magabiztosság nem azt jelenti, hogy sose kételkedek önmagamban és minden akadályon átmegyek, mint egy tank. Néha kételkedek önmagamban és néha elbukok egy próbán, lehet kicsit sírok is, meg felhívom az anyukám, hogy ez nekem sose fog sikerülni, de felállok, leporolom magam és újra nekivágok. Néhanapján vesztek, de csak azért mert próbálkozom és azért mert tudom mi fontos nekem, mi a célom és kitartóan abba az irányba haladok

Ahogy szarkasztikusan írtam az elején a kliens általában azt szeretné. hogy ez a probléma minél hamarabb szűnjön meg. De vajon mennyi idő kell annak a viselkedésmódnak az átírására amit 25-30 éven át át oly sikeresen gyakorolt? Sikerült elkerülni a fájdalmat...de egy nap felébred és ráébred, hogy egyedül van vagy egy rossz kapcsolatban, mert a szíve helyett a biztonságot választotta és nem mert elindulni az álmai felé vezető lépcsőn ezért egy olyan munkát végez amit valójában nem szeret.

Neked mely élettapasztalataid alakították ki az önbecsülésedet, mi és ki formálta az önbizalmadat a mostani formájára? Gyerekkorodban alakult ki vagy útközben egy élettapasztalat hatására, esetleg már a pocakban tudtad, hogy nem vártak?  Néha hiába keressük a nagy traumát, a nagy trauma az a sok kicsi fájdalom  amit megélünk azokban a helyzetekben amikor érzelmi támogatásra lenne szükségünk, egy ölelésre, biztató szavakra vagy csak az érzésre, hogy mellénk állnak és fontosak vagyunk.

Asszertív kommunikáció

A saját igényeim kifejezése, mások érdekeinek figyelembevételével.

Kommunikációs stílusok 

Ha kommunikációnk során csak a saját érdekeinket vesszük figyelembe (agresszív) vagy ha csak a más érdekeit nézzük (passzív)sajátunkat alárendelve másoknak akkor hosszú távon nem leszünk boldogak. Ha viszont képesek vagyunk egyszerre a saját érdekeinket és más érdekeit is nézni és igyekszünk ezeket összehangolni akkor asszertívek vagyunk.

Az asszertiv kommunikáció nem más, mint saját magam képviselete a másik meghallgatása mellett. A másik meghallgatása hatékonyabb ha használom az értő figyelem technikáját, a partner mondandója utánösszefoglalva visszaismétlem amit a másik mondott jelezve, hogy figyeltem rá, lehetőséget adva a tisztázásra ha mégis félreértettem valamit.

Passzív/Agresszív

1. Agresszív kommunikáció látszólag eredményre vezet, de hosszú távon nem leszünk népszerűek, nem fognak szeretni minket. 

2.A passzív kommunikáció rövid távon eredményes lehet, mert alárendelődve mások érdekei szerint cselekszünk, de hosszú távon nem kifizetődő, hiszen a saját érdekeink elnyomása miatt nem fogjuk jól érezni magunkat

3. A passzív/agresszív kommunikáció során nem vagyunk nyíltan agresszívek és támadóak mégis szabotáljuk a mások igényeit manipulálással

Önérvényesítés

Én-üzenetek

A konfliktusok során ha megoldásra törekszünk ne a másikról beszéljünk hanem arról, hogy ez hogyan hatott ránk, milyen érzéseket keltett bennünk. Utána ajánljunk fel megoldási lehetőségeket. Ha csak a másikat kritizáljuk azzal nem érünk célt, mert ellenállásba vonul a sértettsége miatt.

Konfliktuskezelés

A konfliktuskezelés leghatékonyabb módja ha sikerül létrehozni a nyertes-nyertes (win-win) felállást ami mindenki számára megfelelő. Olyan megoldást hozunk létre ami elfogadható mindkét fél számára. Nem tarolom le a másikat de nem is hagyom, hogy ezt ő megtegye velem. Figyelek rá, hogy neki mire van szüksége, ő mit érez miközben ugyanezt teszem magammal. 

A konfliktuskezelés lépései:

  1. A probléma  meghatározása.
  2. Érzéseink és szükségleteink feltárása.
  3. A lehetséges megoldás keresése.
  4. A megoldások értékelése.
  5. A megfelelő megoldás kiválasztása (döntés).
  6. A megoldás megvalósítása.
  7. A megoldás eredményességének utólagos értékelése.

Érzelmi elhanyagolás gyermekkorban és annak következményei


Érzelmi elhanyagolás

Az érzelmi elhanyagolás nehezen felismerhető szülői gondoskodási deficit, mégis a következményei messze vezetnek. A bántalmazás is az érzelmi elhanyagolás talaján alakul ki, de önállóan is sajnos túl sok gyerek életében jelen van ahol a külső megfigyelő szemszögéből rendben mennek a dolgok, de valójában nem. Az ennek következtében kialakuló kötődési zavar megjelenik a felnőttkori kapcsolatokban, párkapcsolatokban, életviteli nehézségekben. Az érzelmi elhanyagolás akkor jelenik meg ha a szülő (vagy az elsődleges gondozó) érzelmileg elérhetetlen, közömbös esetleg bántalmazó. Ez szociális helyzettől független, lehetnek mellette külföldi utazások, szép ruhák az érzelmi ráhangolódás és rendszeres minőségi közös idő nélkül. 

Nem hibáztatható ezért a szülő. ő csak a saját traumáit, szülői mintáit, nehézségeit hurcolja ami mellett már nincs energiája megadni a gyermekének azt amire igazán szüksége lenne: szeretet, odafigyelést és törődést. Mert talán ő se kapta meg ezt gyerekkorában.

A rendelőbe érkező kliensek nagy része gyerekkorában érzelmi elhanyagolást élt meg és ez a gyökere a nehézségeiknek, mégis más panasszal érkeznek: depresszió, szorongás, pánik, önbizalomhiány, kommunikációs és kapcsolati problémák. A kialakult kötődési zavar miatt a felnőttkori kapcsolataik nem működnek, félnek az intimitástól vagy társfüggők és nem tudnak tisztán és egyenesen kommunikálni, játszmáznak. A túléléshez ez kellett gyermekkorban és azóta nem volt olyan biztonságos kapcsolat ahol ez a minta felülíródhatna.

Komplex poszttraumás szindróma (C-PTSD) központi sérülése az érzelmi elhanyagolás

A gyermekkorban elszenvedett  hosszan tartó érzelmi elhanyagolás  okozhat komplex poszttraumás szindrómát. A gyermek megéli az ürességet, félelmet és szorongást és ez később érzelmi emlékbetörés formájában köszönhet vissza. A felépülés fontos eleme, hogy megértsük milyen mély hatása van annak amikor a gyermek szeretettel, törődéssel és védelemmel kapcsolatos szükségletei nem teljesülnek. 

Gyermekkorban létünk, életünk szüleinktől függ, ezért ekkor hinnünk kell abban, hogy ők mindent jól csinálnak, hogy elkerüljük az ezzel ellentétes tartalmakkal járó szorongást. Így ekkor saját magunkban keressük a hiba okát, a belső kritikai énünk és az ehhez tartozó neuronális pályák megerősödnek, a tények mérlegelése nélküli önhibáztatás szokássá válik.. Például a perfekcionizmus gyökere az a képzet, hogy ha tökéletes leszek akkor majd szeretni fognak.

A fizikai és verbális bántalmazást elszenvedettek gyakran azt gondolják, hogy a bántalmazás a fő oka szenvedéseiknek. De a bántalmazás az érzelmi elhanyagolás talaján alakul ki és annak következménye fájdalmasabb lehet. A gyermek azt érzi, hogy értéktelen, nem szerethető és üres. Mérhetetlenül vágyik a szeretetre és melegségre, gyakran csak valami függőségbe menekülés tudja ezt az ürességet betölteni, a fájdalmat elnyomni. A mértéktelen drog, videójáték, szex, munka, evés nem csak a rossz érzések elnyomására szolgál és egy kétségbeesett próbálkozás a tátongó űr betöltésére.

Társfüggőség

és a gyógyuláshoz vezető lépések

A gyermekkori érzelmi elhanyagolást általában nem tekintik nagy problémának, de mégis a tapasztalatom szerint ennek a hatásai komoly felnőttkori nehézségeket okoznak. Nem véletlen, hogy manapság már a bántalmazás egyik fajtájának tartják az érzelmi elhanyagolást, neglektet. A társfüggőség is az érzelmi elhanyagolás talaján fejlődik ki.

A társfüggőség az élet első hónapjaiban kialakult kötődési zavar, gyerekkori trauma eredménye. Ez olyan tanult énvédő mechanizmus amely kapcsolati és párkapcsolati nehézségeket eredményez. A gyermek kezdetben szimbiózisban van az édesanyjával, ez nyújtja számára a biztonságot, az életet. Fokozatosan megerősödik és eltávolodik majd önállóan kezd funkcionálni vissza-vissza térve a biztonságos bázishoz ha szüksége van rá. Akinél a biztonságos kötődés nem alakult ki kisgyermekkorban annak nehéz az eltávolodás, nem érzi, hogy biztonságos módon felfedezheti a világot, nincs elég tartalék a hátizsákjában amivel nekivághat ennek a felfedezőútnak. 

Társfüggőség jelei:

-alacsony önértékelés

-mások elismerésére van szüksége annak érdekében, hogy jól érezze magát

-másoknak akar megfelelni, mások igényeit igyekszik kielégíteni az elismerésért, saját igényeit nem képes kifejezni verbálisan

-képtelen a valódi intimitásra, nehezére esik bensőséges kapcsolat kialakítása

-függő (TV, videojáték, alkohol, drog, stb.)

-nehezére esik egyedül lenni

A traumára általában jellemző, hogy a traumát elszenvedett személy keresi a trauma újraélésére a lehetőséget, a társfüggők is a csecsemőkor fejlődési folyamatát szeretnék beteljesíteni, a szimbiózist amit nem tudott az édesanyjával megélni. 

Általában a  trauma feltételezett időpontja a gyermek azon fejlődési életszakasza amelyben ezt a készséget el kellett volna sajátítania. Erikson fejlődéselmélete szerint az autonomia készségét a gyermekek 3 éves korra elsajátítják. Tehát a társfüggőség oka valahol 6hónapos és 3 éves kor között kezdődik, ami preverbális kor, azaz az emlékeink inkább a testérzetekben és nem a szavakban raktározódik el.

A gyógyuláshoz vezető út a traumafeldolgozáson keresztül vezet, a terápia lépései:

0.lépés: Felismerem, hogy a társfüggőség jelen van az életemben és a (pár)kapcsolataimban.

1. Probléma okának feltárása, a korai kisgyermekkorban megtanult minták, sémák és a kötődési stílus feltérképezése. Mi az amit nem kaptunk meg a gyermekkorunkban és mi az amit kaptunk de ez ártott nekünk, jobb lett volna ha ez nem történik meg. Azaz mi az amit szeretnénk megkapni és mi az amit próbálunk elkerülni, hogy ne történjen meg újra. Mi a bűntudatunk, az alacsony önértékelésünk forrása? 

A komplex fejlődési trauma 4 megküzdési/védekezési formát eredményez: harc, elkerülés, lefagyás, behódolás. Te melyik megküzdést alkalmazod a kapcsolataidban? Egy egészségesen fejlődő gyermek felnőttkorára rugalmasan tud  a megküzdési módok között válogatni attól függően, hogy mi a legcélravezetőbb az adott helyzetben. A traumát átélt személy általában azt a formát használja ami a gyerekkori trauma átélése során a leghasznosabb volt számára.

2. A társfüggőség egyik jellemzője a projekció, azaz a problémák kívülre vetítése. Ezen mintákat a  játszmák felismerése után lehet megváltoztatni és a nehézségek forrását nem másban hanem a saját viselkedésemben keresni. Az asszertív kommunikáció, a saját igényeim, szükségleteim, vágyaim kifejezése szükséges a manipuláció és játszmázás helyett. Ezek készségek amiket meg lehet tanulni.

3.Traumafeldolgozás, negatív énkép és kogniciók  átstrukturálása. A korai traumák során a gyermek nem láthatja rossznak a saját szüleit hiszen az élete tőlük függ, ezért inkább saját magát hibáztatja. "Az én hibám, túl kihívóan öltöztem..." , "...az én hibám, nem vagyok elég jó..." "...megérdemeltem a verést, rossz voltam..." A saját magunkról kialakított negatív kogniciót aztán hurcoljuk tovább felnőtt korunkban és amikor aktiválja a partnerünk vagy valaki a környezetünkben akkor újra felizzik a címke a homlokunkon. Ahogy a szorongásszint is hirtelen felemelkedik és nem tudjuk miért hiszen a  jelenben nem látjuk ennek az okát. De a helyzet a hasonlóság okán újraaktiválja a múltat.

A terápia kezdetén fontos foglalkozni a fennálló függőségekkel, azokkal amelyek mögé bújva nem kell szembenézni a feljövő érzelmekkel, szomorúsággal. Életünk és kapcsolatunk újraépítése nem tud megvalósulni ha elbújunk a monitor vagy a tv képernyője mögé vagy kiütjük magunkat alkohollal vagy droggal.

A trauma gyógyítható, nem számít mennyit mentél a rossz irányba, bármikor megfordulhatsz.

Trauma és transzformáció 

HÚSVÉT

"Megsebzettségeink, traumáink képesek minket megtörni, akár el is pusztíthatnak. Végleg. Erre megvan az esély. De, ha sikerül mindazt a szörnyűséget transzformálni, amit elszenvedtünk, akkor erőtérré válhat és nem csak a magunk számára, hanem mások számára is. Húsvét titka éppen ez a transzformáció. Az, hogyan miként születik a halálból újra élet. Mert igen, minden ember képes még ebben az életben újjászületni. És nem csak egyszer. A fájdalmak, amelyek lélekben szétszaggatnak minket, a félelmek, amelyekbe úgy érezzük, hogy beleőrülünk, a kétségbeesés, amely átveszi az uralmat felettünk - transzformálható! Erőtérré alakítható!"